A szertartásokon való részvétel szabályai az ináncsi Görögkatolikus Kápolnában

A kápolnába való belépés után fertőtlenítsük (dörzsöljük be) kezünket a bejárati ajtó mögött, jobbra kitett kézfertőtlenítővel! A fertőtlenítő mellett szájmaszk is található, amiből mindenki vehet, használhatja és hazaviheti, használat után vissza nem helyezhető!

Helyet foglalni úgy lehet, hogy csak az egy háztartásban élők ülhetnek egymás mellett, mindenki mástól minimum 1,5 méteres távolságot kell tartani minden irányban. Ha szükséges, a hittan teremben is helyet lehet foglalni.

Az áldoztatás külön kanalakkal történik, ami miatt egy kicsit körülményesebb, kérem mindenki odafigyelését és türelmét. Az 1,5 méteres távolság megtartására áldozáskor is ügyeljünk!

Szentgyónásra van lehetőség, de a gyónási szándékot lehetőleg előre jelezni kell, személyesen vagy telefonon!

Az esedékes szándékokat, csak abban az esetben végzem, ha a felajánló azt előzetesen kéri személyesen vagy telefonon. A március, április hónapokban el nem végzett szándékok kérésre, egyeztetés után pótolhatók.

A perselyezés nem a megszokott módon történik. A persely adomány a kápolna közepére kitett kosárkába helyezhető el.

A szertartás végén ügyeljünk arra, hogy ne legyen tömörülés a kijáratnál és a lépcsőn!

A római katolikus testvérek felé ismét szeretettel jelzem, hogy számukra Dr. Ternyák Csaba érsek úr rendelkezése a mérvadó, aki az egri érsekség területén élő római katolikus hívek számára, egyelőre még nem engedélyezte a nyilvános liturgián való részvételt.


by Bliss Drive Review