„A meggyszedés is könnyen megy, ha ilyen jó a társaság”

ÉSZAK-ban megjelent cikk:

Elindult a nyári diákmunkaprogram. Az ináncsi fiatalokat a fa tetején találtuk meg.

Ináncson a diákok nem a szoba hűvösében számítógépeznek, nem is a strandon süttetik a hasukat, hanem az önkormányzat gyümölcsösében szedik a meggyet. A nyári diákmunka­program „dolgozói” ők, és nagy szükség van rájuk, hiszen folyamatosan érik a gyümölcs a település határában. De egyéb munka is akad. A gyümölccsel teli ládák árulják el, jó helyen járunk, a diákokat azonban a fa tetején kell keresnünk. Örömük nem túl nagy, hogy majd most beszélgetniük kell velünk, kicsit feljebb is húzódnak a fára, hogy még cipőjük se árulja el őket. De egy kis unszolásra azért szívesen válaszolnak kérdéseinkre.

Létráról nehezebb
– Egyáltalán nem nehéz a meggyszedés – árulja el Benke Kinga, az encsi Váci Mihály Gimnázium tanulója. – Érdekesnek tartom ezt a munkát, mert otthon nincs gyümölcsösünk. Az elején elmondták, hogy mire számíthatunk, mit kell majd csinálni, és kiderült, nem nehéz munka. És persze a zsebpénz is jól jön majd.

Megjegyzi: „a létrára azonban vigyázni kell, mert nem mindegy, hová teszem. Ha gödörbe, akkor könnyen felborulhat. Aztán vigyázni kell arra is, hogy a darazsak meg ne csípjenek. Nincs persze olyan sok, de ha mégis erre repül egy-egy, akkor elhessegetem őket” – sorolja a diáklány. Majd megtudjuk, akkor megy a munka a legkönnyebben, amikor még az alsó ágakról kell leszedni a meggyet. A létráról le-föl, kiönteni a vödörből a ládába, ez már nehezebb. Viszont vidám a hangulat, bolondoznak munka közben, úgyhogy mégsem olyan rossz a meggyszüret.

„Szeretek dolgozni”
Katona Kitti Krisztina azt mondja, neki tetszik a munka, de ő egyébként szeret dolgozni, hiszen otthon nagy a kert.

– Segítek otthon is meggyet szedni, krumplit vagy kukoricát kapálni. De egyéb munkáktól sem ijedek meg, van, amikor takarítok vagy a konyhában segítek. Szerintem azért jó a nyári diákmunka, mert itt a fiatalok tapasztalatokat szereznek, hozzászoknak a rendes munkavégzéshez, és kedvet kaphatnak hozzá. Én szeretem a fizikai munkát, és szükség van arra is, de azért úgy gondolom, hogy érdemesebb tanulni. Vegyészmérnök szeretnék lenni, így gimnázium után egyetemre megyek – árulja el Kitti. Úgy tudja, Miskolcon is lesz vegyészmérnök-képzés.

Juhász Tamás egyedül szedegeti a bordó gyümölcsöt az egyik fánál. A munka nem túl szapora, hiszen a meggy kicsi, a vödör meg nagy, nehezen lesz tele.

– Nekem tetszik a munka. Főleg azért, mert közben jól lehet szórakozni a barátokkal. Mindent meg tudunk beszélni, de ha otthon vagyunk, szinte alig találkozunk. Azért figyelni kell a meggyszedésnél. A túl kicsiket, a rothadásnak indulókat és a fa tetejéről az összeaszottakat nem kell beletenni a vödörbe. Jól jön majd a pénz is – jegyzi meg Tamás. – Szeretnék egy új számítógépet, mert volt egy laptopom, de az tönkrement. Gép pedig mindenképpen kell, mert a távoli barátaimmal csak ennek segítségével tudom tartani a kapcsolatot – magyarázza a fiú.

Házi tészta
Ináncson 67 olyan diák él, akik megfelelnek a nyári diákmunkaprogram feltételeinek, közülük 29-en jelentkeztek dolgozni – tudjuk meg Kiss Pétertől, Ináncs polgármesterétől. A fiatalok 4 hétig dolgoznak, napi 4 órát. Azok vehetnek részt a programban, akik már elmúltak 16 évesek és tanulói jogviszonyuk van. A fizetésük pedig bruttó 52 ezer 780 forint, amiből körülbelül 32 ezer forintot kapnak készhez. Van, aki meggyet szed a gyümölcsösben, a többiek a konyhán segédkeznek. Válogatják, magozzák és mossák a gyümölcsöt, hiszen befőttesüvegekbe vagy a fagyasztóba kerül, hogy a köz­étkeztetés fontos alapanyaga legyen.

A meggy után jön a zöldségkapálás, a lányok a tésztaüzemben is eltöltenek majd néhány napot.

– Tanuljanak csak meg kézzel gyúrni és finom házi tésztát készíteni – magyarázza a polgármester. – A fiúk pedig kipróbálhatják a beton­elem­üzemünkben, hogy működik az elemgyártó gép. De lesz munka a tyúktelepen és a sertéstelepen is. Ma már a kisebb településeken élő gyerekek sem ismerik a házi állatokat, így ez most jó alkalom lesz, hogy némi tapasztalatot gyűjtsenek az állattenyésztés terén. Én most is azt vallom, hogy a közmunkaprogramot és a diákmunkaprogramot értelmes, hasznos tevékenységgel kell megtölteni – teszi hozzá Kiss Péter.

/Forrás: http://www.eszak.hu/megyei-korkep/2016/07/05/a-meggyszedes-is-konnyen-megy-ha-ilyen-jo-a-tarsasag.eszak /


by Bliss Drive Review